Rács mögött a falurossza
A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, akit számos vagyon elleni, illetve erőszakos bűncselekmény mellett kábítószer-terjesztéssel is gyanúsítanak.

A mátraverebélyi férfi évek óta sorozatban követ el bűncselekményeket, amikért több eljárás indult ellene, illetve jelenleg is folyik. Az elmúlt években a nyomozók lopások és testi sértés miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, de nemrég kábítószer birtoklása miatt állították elő a kapitányságra. Mást is elkövetett a fiatalember: bűnügyi felügyelet alatt megrongálta a mozgása nyomon követésére a csuklójára helyezett elektronikus eszközt, leszakította magáról. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt is intézkedtek már ellene. Az utóbbi hónapokban a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói a DELTA Program keretében több információt kaptak arról, miszerint a férfi ismét kábítószer-terjesztésébe kezdett, és falubelieknek, valamint alkalmi ismerőseinek árusítja a füstöt, esetenként pedig bőkezűen osztogatja fiatalkorú lányoknak is. Munkatársaink tanúvallomásokat, szakértői véleményeket és tárgyi bizonyítékokat gyűjtöttek be, majd szeptember 9-én lakásán fogták el a 27 éves férfit, és előállították a kapitányságra.
A nyomozók többrendbeli, esetenként 18 életévét be nem töltött személy részére kínálással, átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki a mátraverebélyi fiatalembert, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.