Rács mögött a szolnoki dílerek

2025. 08. 02., szo - 07:30
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI üzletkötésük után csapott le a két férfira. A drogot ugyan megpróbálták elrejteni a hatóságok elől, de nem jártak sikerrel. Mindketten letartóztatásba kerültek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya fogta el a bevetési egység segítségével július 28-án az 51 és a 36 éves szolnoki férfit. Több hónapja nyomoztak ügyükben a rendőrök, miután a Telefontanúra olyan bejelentés érkezett, hogy ismeretlenek Szolnokon pszichoaktív anyagot terjesztenek.

A felderítés során a nyomozók számára körvonalazódott, hogy a két férfi továbbértékesítés céljából szerez be különböző típusú kábítószereket, amiket aztán Szolnok területén árusítanak. A rendőröknek épp akkor sikerült lecsapniuk a párosra, miután Szolnokon, a Gutenberg téren lévő egyik házban kábítószert vettek. Az akciót észlelve a két férfi egy villanyóraszekrényben ugyan elrejtette a több mint 500 grammot nyomó kábítószergyanús anyagot, azonban ezt a rendőrkutya kiszagolta. Az elkövetők még a kocsijuk slusszkulcsát is eldugták egy gyerekbicikli tárolókosarába, de a nyomozók azt is kiszúrták. Az autóban további kábítószergyanús anyagot és eszközöket is találtak ugyanúgy, ahogy az épület átvizsgálása során több lakásban is és a gyanúsítottakhoz köthető ingatlanokban is.

Előállításukat követően mind a két férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd ezt követően mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

A nyomozók a teljes bűnhálózat feltérképezése érdekében tovább folytatják a felderítő munkát.


Kapcsolódó oldalak