Rajtaütés

2026. 02. 04., sze - 08:38
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői zsaruk négy helyszínen csaptak le dílerekre.

A rendőrök a napokban négy bagi ingatlanban ütöttek rajta terjesztőkön és fogyasztókon, mivel információt szereztek arról, hogy egy 44 éves férfi vezetésével egy banda kristályt terít a térségben.

A rendőrök éjjel lepték meg a házak lakóit, és nyolc személyt fogtak el, köztük négy kábítószer-terjesztőt.

A 44 éves J. Sándor a gyanú szerint már hosszabb ideje szerzett be nagyobb tételben drogot, amit továbbadott a 22 éves O. Leventének és további három társának, K. Istvánnak, K. Attilának és R. Norbertnek. A rendőrök kristályt és pénzt foglaltak le a főszervező lakásában.

A nyomozók mindannyiukat előállították és kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki. J. Sándort őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem és a drogfogyasztás ellen. Aki ilyen bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón!


Kapcsolódó oldalak