„Sherlock Junior” bűnügyi vetélkedő Baranyában – a jövő nyomozói nyomában

2025. 10. 22., sze - 15:14
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Rendőrségi Drogprevenciós (RedP) programmal összhangban, diákoknak rendezett interaktív bűnmegelőzési rendezvénysorozatot a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 2025. évben is megrendezte nagysikerű, „Sherlock Junior” elnevezésű, játékos bűnügyi vetélkedőjét, amelynek célja, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek a rendőrség mindennapi munkájába, illetve játékos formában tanulják meg, hogyan kerülhetik el az áldozattá vagy elkövetővé válást.

A tavasszal megrendezett elődöntőkön hetedik osztályos diákok mérték össze tudásukat a vármegye rendőrkapitányságainak szervezésében. A feladatok között a panaszfelvételtől az elkövető elfogásáig terjedő, fiktív bűncselekmények felderítése szerepelt, amely során a résztvevők a nyomozói munka alapjaival ismerkedhettek meg. A program egyik fő célja, hogy a diákok érdeklődését felkeltse a rendőri hivatás iránt, valamint erősítse a bűnmegelőzési szemléletet.

A helyi fordulókból a legjobban teljesítő négyfős csapatok jutottak tovább a vármegyei döntőbe, amelyet október 21-én rendezett meg a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Figyelemmel a Rendőrségi Drogprevenciós (RedP) program kiemelt jelentőségére és a fokozott preventív tevékenységre, az idei finálé központi témája a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felismerése, valamint a drogprevenció  volt, amely a kiberbiztonság szegmensét is érintette.

Az élménypedagógiai eszközöket cseppet sem nélkülöző döntőn a diákok interaktív rendőrszakmai, illetve bűn- és baleset-megelőzési feladatokat tartalmazó állomásokon (pl.: bűnügyi helyszínelés, elkövető elfogása, drogprevenciós teszt kitöltése és kreatív videó készítése)  bizonyíthatták rátermettségüket.

A kihívásokkal és izgalmakkal teli vetélkedőt a szigetvári Nagydobszai nyomozók csapata nyerte, a második helyezést a pécsi Miss Marple csapat szerezte meg, míg a harmadik helyen a siklósi Szimat csapat végzett.

A versenyzőknek és a díjazottaknak szívből gratulálunk!


Kapcsolódó oldalak