Sok drogot rejtegetett a garázsban

2025. 08. 22., p - 07:46
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer is lebukott a rendőrök előtt, mégis folytatta a kábítószer-kereskedelmet.

Egy 31 éves szegedi férfi jelentős mennyiségű kábítószer tárolására rendezkedett be. A rendőrök a férfi garázsában több mint 4100 gramm különféle kábítószergyanús anyagot, többek között marihuánát, kristályt, valamint amfetaminszármazékot, köztük 540 darab ecstasy tablettát találtak. Ezen túlmenően a drogok csomagolásához, porciózásához szükséges eszközöket, így többszáz simítózáras tasakot és több mérleget is, amelyek alapján a kábítószert kiterjedt vevői körnek értékesítette. Továbbá a nyomozók lefoglaltak tőle több mint 8 millió forintot, közel 2500 eurót, egy Mercedes CLS 300d típusú és egy Fiat Ducato típusú járművet.

A nyomozók augusztus 13-án akciót szerveztek, és a garázssoron elfogták a kereskedőt, aki féltestvérével és annak barátnőjével együtt utazott egy furgonban, ahol az ülés alá rejtve kábítószergyanús anyagot találtak.

A droggyorsteszt THC-re pozitív eredményt jelzett mindkét férfi esetében. A nyomozás eddigi adatai szerint a féltestvér nem terjesztette, viszont fogyasztotta a drogot, ezért őt kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki.

A 31 éves férfit – akinek hasonló bűncselekmény miatt már kellett felelnie – kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem ellen. Aki a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon!


Kapcsolódó oldalak