Tejnek álcázott kábítószer
A DELTA Program keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala (KR NNI KBEH) és fehérvári egysége mintegy kétezer adag drogot vont ki a feketepiacról. Az akcióban három elkövetőt fogtak el.
Egy 32 éves székesfehérvári férfi került nemrég a KR NNI fehérvári osztályának célkeresztjébe, miután felmerült vele szemben a gyanú, hogy ismerősi körének kábítószert értékesíthet. A nyomozók a felderítés szakaszában nemcsak arra derítettek fényt, hogy kik a férfi vásárlói, hanem arra is, hogy hol és milyen formában tárolhatja az illegális szert. Miután minden részletet tisztáztak, a KBEH-val, valamint a győri és a pécsi osztállyal közösen megszervezték a díler és társai elfogását.
A rendőrök a lakása előtt várták a 32 éves férfit, mikor április 15-én hazaérkezett. Sporttáskájában egy hideg tejesflakon volt. Abban azonban tej helyett sűrű, masszaszerű anyagot fedeztek fel a nyomozók. A gyorsteszt ki is mutatta, hogy anfetamin, összesen 1069 gramm.
A nyomozók kutatást hajtottak végre a férfi lakásán is, ahol további kábítószergyanús anyagokat találtak, valamint azok porciózásához használatos eszközöket: mérleget és simítózáras tasakokat. Ezek mindegyikét lefoglalták.
A rendőrök elfogták a férfi 24 éves barátnőjét, valamint egy 26 éves ismerősét is. Mindkettőjüknél találtak csekély mennyiségben drogot. A két nőnek kábítószer birtoklása, míg a férfinak kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie. A nők szabadlábon védekeznek, a férfit azonban bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték letartóztatását. A kényszerintézkedés többek között azért is indokolt a férfinál, mert korábban Ausztriában a bíróság 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, majd 2025. április 20-ig feltételes szabadságra bocsátását rendelte el.
Ugyan a lefoglalt drog szakértői vizsgálata még folyik, és annak lezárultát követően lehet egzakt mennyiségekről beszélni, de elsődleges számítások szerint az akciónak köszönhetően a KR NNI megakadályozta mintegy kétezer adag kábítószer piacra kerülését. Ennek a feketepiaci értéke megközelítőleg nyolcmillió forint.
Az amfetamin a fizikai és mentális teljesítőképességet fokozza, csökkenti az alvásigényt, élénkséget, eufóriát okoz, megemeli a vérnyomást. Krónikus alkalmazáskor ún. „amfetaminpszichózis” állapota léphet fel, ami hasonlít a skizofréniás rohamra, hallucinációkkal, paranoid és agresszív viselkedéssel társulva. Ezenkívül agyi „túlérzékenység” is kialakulhat. Ennek során akár korábban ártalmatlan ingerek (koffein, alkohol) is pszichotikus epizódot okoznak az amfetamin által érzékenyített agyban.
Kérjük, aki környezetében kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón.