Több mint nyolcezer adag

2025. 05. 06., k - 07:05
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sátoraljaújhelyi nyomozók három dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretén belül.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 43, egy 28 és egy 22 éves helyi, illetve egy 52 éves miskolci férfival szemben. A bűnözői csoport április 29-ét megelőzően Sátoraljaújhelyen, valamint a környező településeken több esetben tiltott szert értékesített.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályainak összehangolt akciójában a rendőrök április 29-én Miskolcon és Sátoraljaújhelyen fogták el a négy férfit, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók kutatást végeztek a férfiak lakhelyén, ahol többek közt 1641,5 gramm új pszichoaktív anyagot, több mint 1 millió forintot, illetve egyéb tárgyi eszközöket is lefoglaltak. A kutatás során az egyenruhások egy átalakított tűzoltó készüléket is találtak, melyben a gyanúsítottak a tiltott szert rejtették el.

A rendőrök az akcióval több mint 8000 adag új pszichoaktív anyag feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke közel 41 millió forint.

A nyomozók őrizetbe vették a bűnözői csoport vezetőjét és két társát, akiknek kezdeményezték a letartóztatásukat is, amelyet a bíróság elrendelt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.


Kapcsolódó oldalak