Többfajta drogot találtak náluk

2026. 02. 27., p - 11:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök két 26 éves férfit fogtak el.

A helyi zsaruk február 13-án igazoltatták azt a két fiatalembert, akikről akkorra már tudták, hogy kábítószert fogyasztanak. Az autó a település egyik boltja előtt parkolt, amiben a 26 éves B. András ült, a szintén 26 éves N. Nándor pedig a kocsi mellett állt.

A rendőrök átvizsgálták minkettőjük ruházatát és a kocsit is. Hamar beigazolódott, hogy a gyanú nem volt alaptalan: B. András ruhájában droggyanús növényi anyagot és kristályt is találtak. 

N. Nándornál szintén kristály és növényi törmelék volt. A férfi rájött, hogy valószínűleg a járművet is át fogják nézni az egyenruhások, ezért levette a kabátját, rádobta a hátsó ülésen lévő zöld szatyorra, amit azzal a mozdulattal le is söpörte onnan. Nem volt szerencséje, a rendőrök kiszúrták a magánakciót. Megnézték a szatyrot, és láss csodát: 362 MDMA-tablettát rejtett.

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást a két férfi ellen. Gyanúsítotti kihallgatásukra őrizetbe vételük mellett került sor, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.

A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem és a drogfogyasztás ellen. Aki ilyen bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón!


Kapcsolódó oldalak