Tök alsóval porcióztak – nem jött be a lapjárás
Egy egyszerű iratkézbesítésnek indult, végül a rendőrök kábítószer-porciózáson kaptak két jánoshalmi nőt. Közel bruttó 51 gramm kristályt találtak a lakásban, több pakk pedig különféle rejtekhelyekről került elő: táskából, cipő talpából és a fotelból.

A mélykúti és a borotai körzeti megbízottak egy hivatalos irat kézbesítése miatt kerestek fel egy jánoshalmi lakost május 5-én. A házhoz érve a kertben egy ismeretlen férfival találkoztak, aki közölte, hogy az illető bent tartózkodik, majd beengedte a rendőröket.
Az irat címzettjét valóban megtalálták, ő azonban láthatóan nem örült a körzeti megbízottak érkezésének. Egy szobába rohant, és magára zárta az ajtót. A rendőrök felszólítására végül kinyitotta, a helyiségben pedig két nő is tartózkodott.
A bent lévők zavartan viselkedtek, ami nem volt véletlen: mint kiderült, korábban kábítószert porcióztak – méghozzá magyar kártyával. A lapok közül épp a tök alsó volt játékban.
A rendőrök a helyszíni kutatás során bruttó 51 grammnyi kristályos, kábítószergyanús anyagot találtak, amit alufóliába csomagolva különböző rejtekhelyeken tároltak: előkerült egy táskából, egy férfi cipőjéből, sőt, még a kanapé mélyéből is. A nyomozók ezenfelül jelentősebb összegű pénzt és több ékszert is lefoglaltak.
A nyomozás adatai szerint a két nő árulta a tiltott szert a településen és környékén. Egyikük ellen korábban már bűnügyi felügyeletet rendelt el a járásbíróság – pár utcával arrébb lévő otthonában. Őt új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és a hatóság ismét kezdeményezte letartóztatását. A másik nővel szemben ugyanígy jártak el a rendőrök.
A két férfit kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A dílereknek ezúttal nem volt szerencséjük a kártyákkal – a rendőrök jobb lapjai voltak.
A pszichoaktív szerek fogyasztását követően szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, remegés, zavartság, paranoid téveszmék és hallucináció is jelentkezhet. A pszichoaktív szerek fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget válthat ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.
Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es ingyenes segélyhívón.