Tolnába érkezett az Elterelés Roadshow

2026. 05. 19., k - 06:30
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összefogás a függőségek ellen, a lelki egészség megóvásáért.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Drogkutató Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság indította útjára az „Elterelés Roadshow” című országos szakmai rendezvénysorozatot, amely a mai napon utolsó állomásához érkezett.

A programsorozat célja, hogy a kábítószer-bűnözés elleni fellépésben érintett rendőri állomány, valamint az egészségügyi és szociális területen dolgozó szakemberek közösen fejlesszék szakmai ismereteiket, erősítsék együttműködésüket, és beszámoljanak eddigi tapasztalataikról.

Az együttműködés hozzájárulhat az elterelés intézményrendszerében végzett megelőző-felvilágosító tevékenység hatékonyságának növeléséhez.

A rendezvénysorozat záró műhelymunkájának a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a szekszárdi Tudásközpont adott otthont, a lebonyolításban a bűnmegelőzési szakterület munkatársai működtek közre. A szakmai napot Dr. Hablicsek Nikoletta rendőr ezredes, Tolna vármegye főkapitánya nyitotta meg. Ezt követően előadást tartott Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, valamint Majzik Balázs, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ osztályvezetője. Az előadások után szimulációs gyakorlatokon vehettek részt a megjelentek. Párhuzamos csoportmunka során a rendőrségi kihallgatás részleteibe, valamint az elterelés gyakorlati folyamatába kaptak betekintést az érdeklődők.

A programon a szervező főkapitányság mellett a Somogy és Baranya vármegyei rendőr-főkapitányságok kijelölt szakemberei, továbbá a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársai vettek részt.

A rendezvénysorozat kiemelt célja a droghasználat visszaszorítása mellett az is, hogy a fiatalok számára egy értékeken alapuló, elérhető és reményteli jövőkép kerüljön bemutatásra.


Kapcsolódó oldalak