Újabb díler került rendőrkézre
A balmazújvárosi nyomozók a DELTA Program keretében elfogtak egy helyi lakost, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A rendőrök információt szereztek arról, hogy egy 28 éves balmazújvárosi férfi tiltott szereket árul ismerőseinek. A bűnügyesek akciót szerveztek kézre kerítésére, majd május 6-án elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.
Az egyenruhások egy debreceni fogyasztót is elfogtak, aki nem sokkal korábban vásárolt új pszichoaktív anyagot a balmazújvárosi dílertől. Az elvégzett gyorsteszt mindkét férfi esetében pozitív értéket jelzett THC fogyasztására.
A kutatások során összesen közel 40 gramm növényi törmeléket, valamint 255 gramm kábítószergyanús, kristályos anyagot, továbbá a terjesztéshez és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a nyomozók.
A balmazújvárosi dílernek új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklása miatt, míg a debreceni fogyasztónak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
Kábítószer fogyasztása esetén szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, ingyenes segélyhívón.