Nagylóci díler csuklóján kattant a bilincs
A rendőrök összehangolt akcióval csaptak le az illegális szert árusítóra és a fogyasztóira.
A rendőrök összehangolt akcióval csaptak le az illegális szert árusítóra és a fogyasztóira.
Egy járókelő találta meg a hátizsákot, melyben drog lapult. A rendőrök elfogták a tulajdonost.
A 25 éves férfi egy éve árulhatott drogot a városban.
A kábítószer elleni küzdelem érdekében 2025 márciusában indult DELTA Program harmadik negyedévének eredményeiről Horváth László a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos és dr. Töreki Sándor r.
A Csornai Rendőrkapitányság egy 20 éves férfival szemben indított eljárást, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el.
Közel 150 rendőr kilenc helyszínen ütött rajta kábítószer-kereskedőkön és -fogyasztókon Hajdú-Bihar vármegyében. A nyomozók kilenc embert vettek őrizetbe.
Érdről Budapestre vezettek a szálak.
A rendőrök több, kábítószerrel összefüggésbe hozható személyt fogtak el.
A Salgótarjáni Rendőrfőkapitányság lovas járőrei november 29-én este Karancsalja egyik mellékutcájában ellenőriztek egy személygépkocsit, amelyet egy 39 éves salgótarjáni férfi vezetett.
A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere ezúttal felnőtteknek tartott előadást.