Bántalmazta a jegyellenőrt
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításához.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 13120/640/2018. bűnügyi számon eljárást folytat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. május 20-án reggel egy Budapest és Szob között közlekedő személyvonaton a jegyellenőr egy férfi menetjegyét ellenőrizte, amelynek során az utast pótdíjfizetésre szólította fel a menetjegy érvénytelensége okán. A férfi erre nem volt hajlandó, majd az ellenőrt egy alkalommal megütötte, továbbá a Dunakeszi-Gyártelep megállóhelynél leszállva, a peronról ismét bántalmazta a sértettet.
A keresett személy körülbelül 190 cm magas, kopasz, erős testalkatú, szemüveges, 30-40 év körüli életkorú férfi, akiről egy biztonsági kamera felvételt készített.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható személyt vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-1-236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.