Betört a hivatalba

2023. 06. 26., h - 10:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök a lakosság segítségét kérik az elkövető azonosításához.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13100/1131/2023. számon folytat nyomozást lopás bűntettének gyanúja miatt.

Adataink szerint ezidáig ismeretlen 2023. június 19-e reggelre a kosdi polgármesteri hivatal épületébe ment be, páncélszekrényt és lemezkazettát tört fel, a bennük lévő pénzt magához vette és távozott -több, mint egymillió forintos kárt okozott-.

A váci rendőrök kérik, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az elkövető személyével kapcsolatban információval rendelkezik, az névtelensége megőrzése mellett hívja a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón.  

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.