Cserbenhagyót keresünk, segítsenek!

2022. 03. 26., szo - 08:32
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a 20010/470/2022. bűnügyi számon indított eljárást cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Egy ismeretlen forgalmi rendszámú, Audi A3-as típusú sötétkék-fekete személyautó közlekedett 2022. március 23-án 11 órakor a  7405-ös számú úton, Becsvölgye irányából Szilvágy felé. Amikor a 18-as kilométerszelvényhez ért, egy Ford típusú személygépkocsi előzésébe kezdett, majd a jármű elé kerülve megfékezte autóját.

A Ford sofőrje a forgalmi szituációt veszélyesnek ítélte meg, ezért a baleset elkerülése érdekében a járművét balra kormányozta, majd letért az úttestről és végül egy vízelvezető árokba csapódva érte el nyugalmi helyzetét.

Az okozó a helyszínt adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-92-311-150-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.