Gyalogoselütés szemtanúit keressük

2018. 12. 05., sze - 13:51
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 19030/993/2018. bűnügyi számon folytat nyomozást segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 23 éves férfi 2018. december 1-jén 17 óra és 17 óra 15 perc között gyalogosan közlekedett Pápán a Török Bálint utca és a Csatorna utca kereszteződésében található kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. Haladása közben egy tőle balról érkező, ismeretlen forgalmi rendszámú és gyártmányú személygépkocsi vezetője hátulról nekiütközött, amelynek következtében súlyos sérülést szenvedett. A gépjármű vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, jelentkezzen a Pápai Rendőrkapitányság 06-89-313-153-as telefonszámán, vagy a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

szemtanúkat keresünk


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.