Kerékpár tulajdonosát keressük

2018. 09. 14., p - 10:16
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott kerékpárt találtak a székesfehérvári rendőrök.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 07010/1984/2018. bűnügyi számon indított eljárást lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozati eljárás során a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak egy sötét árnyalatú KROSS LEVEL márkájú terep kerékpárt, aminek a jogos tulajdonosát azonosítani ezidáig nem sikerült.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság várja a tulajdonos személyének a jelentkezését, aki a kerékpárral összefüggésben a tulajdonjogot hitelt érdemlő módon igazolni tudja, vagy információval rendelkezik a tulajdonos személyére vonatkozóan, az hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.


Hírfolyam

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.

 

Lezárták a fiatalkorú rabló ügyét

A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 17 éves fiú ellen, aki a sértett könnyelműségét kihasználva komoly bűntényt követett el.

 

Összesítés

Intézkedések a keddi jogellenes gyűléssel kapcsolatban.

 

Telefonlopás után zsarolással próbálkoztak

Egy kecskeméti férfitól ismerőse lopta el a mobilját. A készüléket később pénzért adta volna vissza a tulajdonosnak a tolvaj társa, egy férfi. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, a telefont pedig visszaadták.