Keressük a balesetben érintett sofőröket

2019. 12. 05., cs - 09:27
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kömlő és Tiszanána között történt baleset miatt indult eljárás.

A Hevesi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya a 10050/786/2019. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen cserbenhagyás vétség bűncselekmény gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. október 18-án 20 óra 10 perc körül Tiszanána felől Kömlő irányába közlekedő, egy eddig ismeretlen személyautó részben áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy Suzuki típusú személyautóval, majd megállás nélkül továbbhajtott.

A Suzuki mögött haladó tehergépjármű vezetője szemtanúja volt a balesetnek, aki megállt és miután meggyőződött róla, hogy személyi sérülés nem történt, továbbment Tiszanána irányába.

A rendőrség kéri, hogy az említett tehergépjármű vezetője, továbbá a balesetben részes másik személyautó vezetője jelentkezzen személyesen a Hevesi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályán, vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es szám 4334-es mellékén, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.