Lopás miatt keressük

2023. 06. 28., sze - 10:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/2004/2023. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást egy ismeretlen elkövető ellen. 

A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható nő gyanúsítható azzal, hogy 2023. május 9-én 17 óra 45 perc körül Győrben a Budai utcában lévő bevásárlóközpont egyik üzletéből különböző ruhaneműket lopott el.

2

A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerái felvételt készítettek.

1

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.

 

Polgárőr tartotta vissza a betörőt

Nem tudott ellopni semmit, mérgében végül egy autót rongált meg. A rendőrök kiérkezéséig a dunavecsei polgárőr visszatartotta a férfit.