Szemtanúkat keresnek az egri rendőrök
Egy vasúti fényjelző készüléknek ütközött járművével az ismeretlen személy.
Az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 10010/839/2021. bűnügyi számon közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az eddigi adatok alapján az ismeretlen személy 2021. május 25-én 8 óra és 9 óra között az általa vezetett gépkocsival közlekedett Mátraballa és Mátraderecske között. Haladása során a 7-es kilométerben egy balra ívelésű kanyarban a járművével letért az úttestről, majd egy fényjelző készüléknek és az előtte lévő betonelemnek ütközött.
Ezt követően az ismeretlen személy megállás és az adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, illetve a balesetet okozó személyre, gépkocsira vagy a baleset körülményeire vonatkozóan bármilyen információval rendelkezik, - amennyiben eddig ezt még nem tette meg - jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vagy telefonon a 36/522-111-es telefonszám 1901-es mellékén. Az üggyel kapcsolatosan bejelentést lehet tenni a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó számon.