Várjuk a sértettek jelentkezését!

2022. 05. 19., cs - 08:57
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Nógrád megyei rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály 12000/148/2022. bűnügyi számon eljárást folytat többrendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 43 éves balassagyarmati férfi ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a gyanúsított magas hozamot ígérve, valótlan indokokra és különféle befektetési lehetőségekre hivatkozva több magánszemélytől kért és kapott nagyobb összegeket. A sértetteknek ígért hozam kifizetését rövid határidőre ígérte, és folyamatosan azt a látszatot tartotta fent, hogy valós ügyletről van szó. A terhelt az átvett összegeket nem fizette vissza, és az ígért kedvező hozamokat sem fizette ki minden esetben a sértetteknek, akiknek cselekményével több millió forint kárt okozott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy azok akiket a férfi hasonló jellegű módszerrel megkárosított, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen munkaidőben a rendőr-főkapitányságon (Salgótarján, Rákóczi út 40. szám), vagy tegyenek bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.