Halottaink emlékére

2016. 10. 28., p - 13:46
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elhunyt munkatársaira emlékezett halottak napja alkalmából.

 

Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Fejér megye rendőrfőkapitánya a megemlékezés koszorúját helyezte el 2016. október 28-án délelőtt a főkapitányságnak helyet adó Szabó Palota oldalán található emlékmű előtt. A márványtábla Jóvári Imre rendőr százados és Kardos Pál rendőr alhadnagy emlékére készült, akik 1956. október 24-én a főkapitányság épülete előtti gépfegyvertűz következtében vesztették életüket.

 

 

A dandártábornok ezt követően Vörös Ferenc rendőr ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány helyettes kíséretében ellátogatott Dr. Kaáli Nagy Marcell, egykori Székesfehérvári rendőrkapitány, Ciszterci templom altemplomában nyugalomra helyezett sírjához és a székesfehérvári Hosszú temetőbe is, ahol lerótták tiszteletüket dr. Reé István hajdan volt rendőrkapitány és Szilágyi József magyar királyi rendőr őrmester sírjánál. 

 


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.