Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből
Rendőreink a megye útjain négy személyi sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

A 83-as számú főúton, Győr felől Pápa irányába közlekedett Ford típusú személygépkocsijával 2021. június 30-án 11 óra 20 perckor egy 34 éves szerecsenyi férfi. Haladása során a 68-as kilométerszelvény közelében nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi ok miatt megálló Suzuki személygépkocsinak, és neki ütközött. A Suzuki az ütközés következtében az előtte álló gépjárműnek csúszott. A balesetben a Suzuki két utasa megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét:
- Ha tehetik, kerüljék a legmelegebb órákban történő elindulást. Mindig kipihenten, megtervezett útvonallal induljanak el és gyakrabban álljanak meg felfrissülni.
- Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot! Mindig legyen a kocsiban hűtött ásványvíz vagy üdítőital, amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket.
- Lehetőség szerint ne napos helyen álljanak meg pihenőt tartani. Soha ne hagyjanak a parkoló gépkocsiban – még rövid időre sem – kisgyermeket, háziállatot!
- A nyári melegben is türelmesen, toleránsan és a szabályokat betartva közlekedjenek!
…hogy mindenki hazaérjen!