Baleseti összesítő Nógrád megyéből

2018. 02. 24., szo - 08:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába két anyagi káros közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.  

Galgaguta irányából Acsa irányába közlekedett egy férfi 2018. február 23-án 18 óra 15 perc körül személygépkocsival, amikor a menetiránya szerinti bal oldali füves területről egy őz ugrott a járműve elé. A jármű vezetője az ütközést elkerülni nem tudta és elütötte a vadat, mely ennek következtében a helyszínen elpusztult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

.

.

Az elmúlt 24 órában a megye közútjain a rendőrök további egy - vadelütés - anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek.

A vadbaleseteket nagyon nehéz, olykor lehetetlen elkerülni, mivel az állatok értelemszerűen nem a KRESZ szabályai szerint közlekednek, és váratlanul képesek felbukkanni a közlekedő járművek előtt. 

Erdős, bozótos helyeken, ahol beláthatatlanok az út menti területek, illetve sötétben, rossz látási viszonyok között leginkább csak a járművezetők elővigyázatossága segíthet elkerülni a baleseteket, a szerencse mellett.

A vadelütések legnagyobb része reggel és szürkületkor, valamint este történik, amikor a vadak is aktívabbak. A potenciálisan legveszélyesebb helyeken az „Állatok” veszélyt jelző KRESZ-tábla adhat támpontot a sofőröknek. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a helyes sebesség megválasztása. (Más kérdés, hogy ezt konkrétan nem lehet meghatározni: előfordulhat akkor is elütés, ha az egyébként megengedett sebességnél is jóval lassabban halad a jármű.) Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, ott a korábbi tapasztalatokra támaszkodva, ismeretlen utakon pedig a terep- és a természeti viszonyok alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.

Ha elég idő van lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton, de számítani kell egymás után több állat felbukkanására is. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nem lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését. Ha megsérül a jármű, megállás után azonnal értesíteni kell a rendőrséget. A hatósági intézkedés ugyanis az esetleges kárigény benyújtása miatt is elengedhetetlen.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 


Kapcsolódó oldalak