Elbocsátották, bosszúból betört

2018. 04. 14., szo - 10:51
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem fogott ki a zalai rendőrökön az a türjei férfi, aki őrölt borsot szórt szét az irodában, ahonnan lopott.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Zalaszentgróti Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 26 éves férfivel szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. február 8-án hajnalban átmászott egy türjei telephely kerítésén, majd betörte az épület ablakát. Az irodából készpénzt lopott el, majd távozása előtt még őrölt borsot szórt szét, hogy nehezítse a nyomozók munkáját.

A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeképpen még aznap azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a helyi lakost, akiről kiderült, hogy volt munkahelyére tört be.  

A Zalaszentgróti Rendőrőrs Bűnügyi Alosztálya a nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.