Hírek Békés megyéből

2020. 03. 11., sze - 09:04
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előállítás Gyomaendrődön, Lőkösházán és Gyulán.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2020. március 10-én 9 óra 15 perc körül Gyomaendrődön, a Dr. Csókási Béla tér közelében. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett pozitív értéket az alkoholszonda. A rendőrjárőrök a nőt orvosi vizsgálatra és mintavételre vitték, majd elvették a jogosítványát és büntetőfeljelentést tettek ellene. A személygépkocsit, amivel közlekedett, a hatóság korábban kivonta a forgalomból, de a nő a forgalmi engedélyt és a rendszámtáblát nem adta le. A rendőrjárőrök az okmányt és a rendszámot is bevonták.

A Lőkösháza Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 2020. március 10-én 2 óra 15 perc körül előállítottak egy ukrán állampolgárságú férfit. Kilépésre jelentkezett, és egy litván személyazonosító igazolvánnyal akarta igazolni magát. A határrendészek azonban megállapították, hogy az okmány hamis. Az 58 éves férfi ellen a Gyulai Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

A gyulai közúti határátkelőhelyen, 2020. március 10-én 23 óra 45 perc körül a rendőrök elfogtak egy román állampolgárságú férfit, akinek a Kecskeméti Járásbíróság hamis tanúzás miatt elrendelte a körözését. A Gyulai Rendőrkapitányság a 48 éves férfit őrizetbe vette.


Hírfolyam

 

Fogolyszökés miatt keresték

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.

 

Táska lopás miatt keressük

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.

 

A nagyító alatt

Hamis okmányokkal próbált átlépni a határon, de lebukott egy élelmes csaló a szolgálatot teljesítő egyenruhások előtt.

 

Összesítés

Intézkedések a be nem jelentett fővárosi gyűléssel kapcsolatban.

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.