Hírek Békés megyéből

2020. 10. 30., p - 08:51
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulán és Nagybánhegyesen baleset, Kétegyházán pedig szabálysértés miatt történt rendőri intézkedés.

Békés megyében 2020. október 29-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Karácsonyi János utcai buszmegállóból 8 óra 30 perc körül úgy indult el egy autóbusz, hogy még volt leszálló utas. Az ajtó rácsukódott a nő kezére, majd miután a buszvezető megállította a járművet és kinyitotta az ajtót, a nő az úttestre esett. Az idős asszony az elsődleges információk alapján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Nagybánhegyes külterületén 18 óra 30 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy traktor. A mentők az autót vezető férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba.  

Kétegyházán, a Bajcsy-Zsilinszky utcából 2020. október 29-én, 12 óra előtt néhány perccel előállítottak a rendőrök egy mindszenti férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság korábban eltiltotta a járművezetéstől. A Gyulai Rendőrkapitányság a 21 éves férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.


Kapcsolódó oldalak