Hírek Vas megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további három anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!
A járőrök 2018. szeptember 6-án a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a három helyi lakost, akik az intézkedést megelőzően – szóváltást követően – több esetben megütöttek egy 16 éves fiút a megyeszékhelyen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a tettlegesség következtében a celldömölki fiatal könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozók a 15 éves, a 16 éves és a 17 éves fiatalkorú fiút gyanúsítottként hallgatták ki és az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.