Ittasan vezetett, árokba hajtott

2020. 05. 14., cs - 07:18
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr mégsem a baleset során, hanem egy padról leesve sérült meg.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. május 13-án 20 óra 25 perckor, miszerint Bőnyön, a Szabadság utcában egy személygépkocsi árokba hajtott és a jármű vezetője nyilvánvalóan ittas állapotban van. A helyszínre érkező járőr megállapította, hogy a férfinek segítséget nyújtók az 54 éves helybéli lakost kisegítették az autóból, majd egy padra ültették, ahonnan erősen ittas állapota miatt leesett és fejét a járdaszegélybe ütve megsérült.

.

A jármű utasterében a rendőrök több - kiürített - italos üveget találtak, a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter is pozitív értéket mutatott, ezért tőle egészségügyi ellátása során további mintavételről intézkedtek. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy a járművezető nem tartotta magánál vezetői engedélyét, ugyanis annak érvényessége 2019. október 9-én lejárt.

.

A Győri Rendőrkapitányságon az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 269 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést és négy gépjárművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.