Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az egyenruhások kilenc személyt fogtak el, tizenhárom főt állítottak elő, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre három esetben került sor.
A tatabányai járőrök 2020. január 13-án éjszaka Tatabányán, a Győri úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. A sofőrt korábban a Tatabányai Rendőrkapitányság engedély nélküli vezetés miatt a vezetéstől eltiltotta. Az iratok ellenőrzésekor az is kiderült, hogy a forgalmi engedély nincs nála, a járművet pedig a megvásárlást követően nem íratta át a nevére, és az autó műszaki érvényessége is lejárt. A rendőrök a férfinél fóliába csomagolt zöld növényi származékot találtak, ezért vele szemben kábítószertesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A férfit a rendőrkapitányságra előállították, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, valamint vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.