Nem tartott megfelelő követési távolságot
Győrszemere külterületén történt közúti közlekedési balesetben egy 18 éves férfi sérült meg.

A 83-as számú főúton, Győr felől Győrszemere irányába közlekedett egy fiatal férfi személygépkocsijával 2021. november 29-én 16 óra 20 perckor. Haladása során – egy útkereszteződéshez érve – későn vette észre az előtte forgalmi ok miatt megálló tehergépjárművet, és nekiütközött. A baleset során a 18 éves mórichidai lakos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
- A téli időjárási-, látási- és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell szembenéznie minden közlekedőnek.
- Ebben az időszakban a legtöbb problémát a csúszós út, a jeges aszfalt és az alacsony hőmérséklet jelenti.
- A jeges, száraz és nedves aszfalt váltakozása nemcsak a gépjárművet, hanem annak vezetőjét is alaposan próbára teszi, ezt szem előtt kell tartani.
- A felüljárókon, hidakon és erdősávok közti útszakaszokon számoljon az aszfalt fokozott jegesedésével és ennek figyelembevételével válassza meg az ideális sebességet!
- Közlekedjen figyelmesebben, és mindig tartsa be a sebességhatárokat! Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjon!
- Tartson nagyobb követési távolságot, a fékút csúszós úton sokkal hosszabb!
…hogy mindenki hazaérjen!