Zala megyében történt

2021. 02. 21., v - 06:34
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 39 éves hévízi férfi közlekedett személyautóval 2021. február 20-án 09 óra 30 perc körül a 7342-es számú úton Keszthely irányából Várvölgy felé. A 9-es kilométerszelvényben - feltehetően ittassága miatt - eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és összeütközött a szemből közlekedő tapolcai nő által vezetett személygépkocsival. A baleset során utóbbi jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat főt fogott el, akik közül öt személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök öt személyt állítottak elő, köztük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A Zalaszentgróti Rendőrőrs körzeti megbízottai Szalapán  igazoltattak egy 22 éves férfit  14 óra 45 perckor. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy az ukki férfival szemben a Tapolcai Rendőrkapitányság körözést bocsátott ki és elfogását rendelte el, mivel nem fizette meg a kiszabott pénzbírságot. A meg nem fizetett bírságot elzárásra változtatták át, melynek letöltését nem kezdte meg a körözött személy. A férfit a rendőrök előállították a Zalaszentgróti Rendőrőrsre, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. 

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2021. február 20-án Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.