Helyi hírek

Adományozás a Lelki Napon

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immáron hatodik alkalommal adott otthont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az Adventi Ökumenikus Lelki Napnak. Az eseményen a főkapitányság vezetője adományt adott át a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

Partnertalálkozó Csongrád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság partnertalálkozón köszönte meg az együttműködő szervek éves munkáját 2016. december 5-én.

Kábítószert fogyasztottak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság három férfi ellen indított eljárást, akik kábítószert értékesítettek, fogyasztottak és tartottak maguknál.

Életet mentettek a csongrádi rendőrök

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy csongrádi ház lakóját helyezték biztonságba az egyenruhások. Az idős férfit a mentőszolgálat kórházba szállította.

„Házhoz megyünk” Kisteleken

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a „Házhoz megyünk” bűnmegelőzési és vagyonvédelmi program Csongrád megyében. A bűnmegelőzési szakemberek Kisteleken várják az érdeklődőket.

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Kisteleken

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság a társszervek képviselőivel a járás közbiztonsági és bűnügyi helyzetét értékelte 2016. november 21-én.