Őrizetlenül hagyott táskát vitt el, a rendőrök elfogták
A feljelentést követően néhány órán belül gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók egy helybeli férfit, aki egy női táskát tulajdonított el Mindszenten. Lopás miatt kell felelnie.
A feljelentést követően néhány órán belül gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók egy helybeli férfit, aki egy női táskát tulajdonított el Mindszenten. Lopás miatt kell felelnie.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két török állampolgárral szemben, akik idén januárban illegális migránsokat akartak Szegedről Ausztriába szállítani.
A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki egyebek mellett kerékpárt, válltáskát és hangfalat tulajdonított el a városban. Lopás miatt kell felelnie.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki alkalmi társai segítségével egyebek mellet mobiltelefont, készpénzt és benzinmotoros fűkaszát tulajdonított el Hódmezővásárhelyen. Eljárás indult ellenük.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki két családi házba tört be Makón.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki 2020 augusztusában két alkalommal rabolt Szeged belvárosában.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki biciklit, illetve segédmotoros kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhelyen. Továbbá valótlanul tett bejelentést a rendőrségre. Eljárás indult ellene.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy 55 éves helybeli férfival szemben, aki eltulajdonított egy bankkártyát, majd azzal több alkalommal fizetett szeszes italokért a városban.
A Kisteleki Rendőrkapitányság állományába tartozó körzeti megbízott érte tetten azt a két besurranó tolvajt, akik egy magánház udvarában parkoló személygépkocsiból, tulajdonítottak el értékeket.
Egy órán belül megtalálták a rendőrök és segítőik azt a két lányt, akik a mártélyi ártérben tévedtek el.