Helyi hírek

Lezárt akta: rendőrkézen a sorozatcsalás gyanúsítottja

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szeghalmi férfival szemben, aki 2018 nyarától egy éven keresztül több sértettől vett át előleget ház körüli munkák elvégzésére, amelyeket végül sosem készített el. Üzletszerű csalás miatt kell felelnie.

Lezárt akta: több is volt a rovásán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki először egy idős sértettől vitt el készpénzt, majd egy ismerősét lopta meg a városban. Kifosztás és lopás miatt indult ellene eljárás.

Nem éri meg sietni!

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megyeszerte ellenőrizték a sebességhatárok betartását az elmúlt napokban.

Telephelyről lopott, a rendőrök elfogták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki kézi szerszámokat és egy szerszámgépet tulajdonított el a városban. Lopás miatt kell felelnie.

Eltette a telefont, a rendőrök megtalálták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves mindszenti lakost, aki egy mobiltelefont tulajdonított el Szentesen. Lopás miatt kell felelnie.

Forró nyomon

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök 40 percen belül elfogták azt az 58 éves szentesi férfit, aki egy mobiltelefont tulajdonított el az egyik helyközi buszon. Lopás miatt kell felelnie.

Lezárt akta: nyitva felejtett táskából lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki elvitte egy idős asszony értékeit a városban. Eljárás indult ellene.

Autóból lopott, majd a lopott pénzből autót vett

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányságon lopás miatt indult eljárás egy helybeli férfival szemben, aki készpénzt vitt el egy parkoló autóból a városban. Lopás miatt kell felelnie.