Engedély nélkül, tiltott eszközzel horgásztak
Orvhalászat vétsége miatt indult eljárás két sándorfalvi férfi ellen, akik az úgynevezett gereblyézés módszerével horgásztak egy halastóban.
Orvhalászat vétsége miatt indult eljárás két sándorfalvi férfi ellen, akik az úgynevezett gereblyézés módszerével horgásztak egy halastóban.
Nyílt napot szervezett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a hódmezővásárhelyi kistérség óvodái, általános iskolái számára 2018. április 27-én a Rendőrség Napja alkalmából.
Csaknem négyszáz résztvevővel óvodások és iskolások, valamint a helyi idősek klubjai tagjai ismerkedhettek meg a rendőr és tűzoltó hivatással a csongrádi kapitányság szakmai napján. A kicsik mindenhova bekukkanthattak.
Előzetes szóváltást követően hárman bántalmaztak egy férfit az egyik hódmezővásárhelyi szórakozóhely kerthelyiségében. A sértett könnyebben sérült. A nyomozók az egyik gyanúsítottat őrizetbe vették.
Több mint négyszáz iskolás látogatott el a Szegedi Rendőrkapitányság nyílt napjára. A gyermekek a szakmával ismerkedtek a Rendőrnapon.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy 18 éves fiatalt, aki miatt januárban a rendőrség kiürítette az újszegedi sportcsarnokot, ahol épp egy középiskolai szalagavatót tartottak.
A közlekedők az alábbi változásokra számíthatnak a városban.
Csaknem ötven felső tagozatos diák vett részt a Kerékpáros Iskola Kupa helyi döntőjén Szegeden.
Dr. Zélity László r. ezredes 2018. április 9-én tartja soron következő fogadóóráját.
Bajbajutott autóson segítettek a csongrádi rendőrök.