Helyi hírek

Pulykatolvaj rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy mindszenti férfival szemben, aki több alkalommal lopott szárnyasokat egy telephelyről.

Több szegedi áruházból is lopni akart

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy helybeli férfival szemben, aki 10 napon belül három bevásárlóközpontból is ruhát próbált meg eltulajdonítani.

Balesetek Csongrád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral, valamint egy személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Garázdaság a buszmegállóban

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően bántalmazta egymást két kiszombori férfi Makón. Ellenük garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás.

„Finn módszerrel” ellenőriztek Vásárhelyen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök több mint 800 gépkocsivezetőt ellenőriztek a városban tartott kétnapos közlekedésrendészeti akció során.

Kerékpár-regisztráció Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a BikeSafe program keretében kerékpár-regisztrációra várják a biciklitulajdonosokat a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Szórakozóhelyen garázdálkodott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság eljárást indított egy helybéli nővel szemben, aki a város egyik szórakozóhelyén garázdálkodott. A terhelt néhány perc leforgása alatt több helyiségben tört-zúzott, végül egy ablaküveget is betört.