Helyi hírek

Eltiltás hatálya alatt vezetett

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ágfalvi férfi ellen büntetőeljárás indult.

Ittas vezetés a gyanú

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások megyénk útjain 1014 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során két járművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer.

Figyelmetlenség okozta a balesetet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sopron külterületén egy sofőr először betonhídnak, majd kerítésnek ütközött, végül egy tujasor állította meg a járművet.

Testi sértés és állatkínzás miatt fogták el a rendőrök

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 69 éves győri férfi családi veszekedés során megütötte a lányát, a szomszédot, és egy 16 éves papagájt a földhöz vágott.

Soproni rendőrök kapták a Magyar Autóklub ajándékát

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Kerekes István a Magyar Autóklub Nyugat-dunántúli Regionális Szervezetének képviselője, valamint Szabó János a soproni szervízpont vezetője adták át Tabi Sándor és Baumgartner Ferenc címzetes rendőr törzszászlósoknak a Magyar Autóklub hagyományos évbúcsúztató ajándékát.

A gyanú szerint ittasan okoztak balesetet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások megyénk útjain 712 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során három balesetet okozó járművezető esetében is pozitív értéket jelzett a műszer.