Kísértette a szerencséjét, de lebukott

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták azt a sofőrt, aki több szabálysértés elkövetése mellett, egyedi azonosító jellel visszaéléssel is gyanúsítható.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták azt a sofőrt, aki több szabálysértés elkövetése mellett, egyedi azonosító jellel visszaéléssel is gyanúsítható.
Lesodródott az útról, ellenkormányzott, végül egy fás-bokros területen landolt egy gépkocsi vezetője Ágfalva és Sopron között.
A győri rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzés során találtak droggyanús anyagot egy 24 éves járművezető autójában.
Eltiltás hatálya alatt vezetett, pozitív lett a drogtesztje és kábítószergyanús anyag is volt annál a 28 éves harkai férfinél, akivel szemben Vitnyéden intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt 24 órában 14 baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében, ebből egy halálos kimenetelű volt, míg egy ütközés személyi sérüléssel járt.
A 40 éves fertőrákosi férfi üvöltözött volt párja soproni bérelt lakása előtt az utcán, és az ajtót is megrugdosta.
A Dunaszigeten történt balesetben nem sérült meg senki.
Az 52 éves harkai férfi először egy oszlopnak ütközött, majd az útszéli sövénybe hajtott autójával.
A rendőrök elfogták a segédmotor-kerékpáros 25 éves tényői fiatalt.
Munkatársát károsította meg a 47 éves férfi.