Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből
Az elmúlt 24 órában az egyenruhások két személyi sérüléssel és hét anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek.
Az elmúlt 24 órában az egyenruhások két személyi sérüléssel és hét anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek.
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A rendőrök három kábítószer-fogyasztó férfit fogtak el az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megyében.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök öt személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
Egy 30 éves nicki férfit gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.
A győri nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsítanak két banai férfit.
A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 29 éves férfit.
A Soproni Rendőrkapitányság befejezte egy 35 éves helybéli nővel szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.
Az egyik járművezető esetében az alkoholteszt pozitív értéket mutatott.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök két sérüléssel, valamint öt anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.