Feltehetően ittasan okozott balesetet egy soproni sofőr
Forgalmi okból megállt, majd hátramenetbe kezdett és a manőverekor egy füves területen álló kapcsolószekrénynek ütközött autójával.
Forgalmi okból megállt, majd hátramenetbe kezdett és a manőverekor egy füves területen álló kapcsolószekrénynek ütközött autójával.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök öt személyi sérüléssel, valamint tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek megyénk útjain.
A csornai rendőrök igazoltatták Szany és Rábacsanak között a gépjármű vezetőjét és utasát.
A járőrök elfogtak egy 48 éves férfit, aki vitát követően bántalmazta barátnőjét.
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a kapuvári rendőrök.
A rendőrök egy 31 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki gépkocsijával egy motorosnak ütközött.
Megyénk egyenruhásai az elmúlt 24 órában három városban is körözés hatálya alatt álló személyekkel szemben intézkedtek.