Többször megütötte a fiatal férfit
Vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyet a zalai rendőrök.
Vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyet a zalai rendőrök.
Az óhídi kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
Befejezték a nyomozást a zalaegerszegi rendőrök. Egy közlekedési konfliktus fajult garázdasággá és rongálássá.
Egy őzet ejtettek el Zajkon.
Járókelők találták meg mindkét súlyosan sérült biciklist Lovászi és Zalaszentiván belterületén.
Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben egy 19 éves férfit súlyos testi sértéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt az ügyet, amelyben egy 45 éves zalalövői férfit súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
Az egyik közösségi portálra feltett megjegyzések miatt vesztek össze a zalaegerszegi lányok.
Egy nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléséket szenvedett.
Zalai rendőrök fogták el azt a férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.