Megütötte édesanyját
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt az ügyet, amelyben egy 45 éves zalalövői férfit súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt az ügyet, amelyben egy 45 éves zalalövői férfit súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
Az egyik közösségi portálra feltett megjegyzések miatt vesztek össze a zalaegerszegi lányok.
Egy nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléséket szenvedett.
Zalai rendőrök fogták el azt a férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Régi haragosok keveredtek szóváltásba Zalaegerszegen.
Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben két férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a nyomozók.
Befejezték a nyomozást a zalaegerszegi rendőrök; két 27 éves helyi férfit gyanúsítanak a garázdasággal.
A Körmendi Rendészeti Szakközépiskolából tizenhárom tanuló tölti szakmai gyakorlatát a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás ellenük.
Súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a zalaegerszegi nyomozók egy 15 éves fiatalembert.