Képben voltak a jászapáti zsaruk
Egy napon belül elfogták a kerékpártolvajt, és a kétkerekűt is visszaszerezték a jászsági rendőrök.
Egy napon belül elfogták a kerékpártolvajt, és a kétkerekűt is visszaszerezték a jászsági rendőrök.
Azzal hívta fel a segélyhívót egy battonyai nő, hogy bántalmazta az élettársa. Valójában senki nem bántotta, ezért a rendőrség hamis vád bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol ellene.
Talált bankkártyával vásárolt egy férfi Szegeden, az ügyben indult nyomozás a napokban lezárult.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata 13. helyezést ért el.
A zalai rendőrök rendszeresen járőröznek a helyi piacokon, vásárokon, hogy megelőzzék az alkalmi lopásokat és más jogsértéseket.
Az előző nap eseményei számokban.
Lezárult a nyomozás annak a fiatal férfinak az ügyében, aki egymást követően többször is lopott Szegeden.
Elnyalta, amin nem tudott túladni az a tolvajpáros, amelynek egyik tagját néhány óra alatt felkutatták dabasi kollégáink. A jégkrémes láda kiürítéséhez lopott biciklikkel érkeztek, amiket azóta tulajdonosaik visszakaphattak.
Az előző nap eseményei számokban.
Kozmetikumokat és ruhákat is lopott egy nő Hódmezővásárhelyen. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves fiút.
Választási plakátra írt antiszemita szöveget, korábban a meleg közösség tagjai ellen uszított graffitijével egy idős férfi Ferencvárosban. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A kapitányság állományának közel ötven százaléka megjelent.
A rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a tiszaszederkényi emberölés feltételezett elkövetőjét.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán.