Alkalom szülte a tolvajt
Őrizetlenül hagyott táskából lopott pénztárcát egy férfi Békésen.
Őrizetlenül hagyott táskából lopott pénztárcát egy férfi Békésen.
A 2014. április 11. és április 13. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A gépkocsivezetőt Újkéren igazoltatták a rendőrök.
Vádemelési javaslattal él a rendőrség a kecskeméti bolti tolvajjal szemben.
Betörte a temető parkolójában álló személygépkocsi ablakát és onnan készpénzt, okmányokat, bankkártyákat és egy digitális fényképezőgépet is eltulajdonított egy közeli településen élő 17 éves fiú.
Vádemelési javaslattal él a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki két lakásba is betört Kecskeméten.
A Veszprémi Rendőrkapitányságon bíróság elé állítással zárult egy 2014. március 27-én lopás vétség kísérlet elkövetése miatt indított eljárás.
A gyanúsítottakat a bátonyterenyei rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták.
Rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kereste a Tatabányai Rendőrkapitányság K. Sándort.
A 25 éves gyanúsított Budakeszin bántalmazta ismerősét, majd megfenyegette a sértett segítségére siető közterület- felügyelőket.