Helyi hírek

Ellenszavazat nélkül

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogadták a képviselők a keszthelyi és a nagykanizsai rendőrkapitány beszámolóját.

Lopás sorozatra derítettek fényt

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás során megállapított adatok alapján egy 64 éves mohácsi lakos 2014. március 26-án és azt megelőzően több mint egy éven át rendszeresen tulajdonított el kisebb pénzösszegeket munkáltatójától.

Közlemény

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.

Minden rendben volt!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Háromnapos horgász-akciót tartott a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a Tisza- és a Sajó-folyón.

Eltiltás hatálya alatt vezetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a járművezetőt.

Ellopta, majd értékesítette a vashulladékot

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi egy téti telephelyről vashulladékot lopott el, majd ismerőse segítségével értékesítette az eltulajdonított fémet. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.