Azonosították és elfogták
Beismerte a bűncselekmény elkövetését az 51 éves tatabányai asszony.
Beismerte a bűncselekmény elkövetését az 51 éves tatabányai asszony.
A rendőrök megtalálták az idős, beteg bácsit.
Az elmúlt 24 óra intézkedései a számok tükrében.
A Nemez névre hallgató szolgálati kutya nyomra vezette a rendőröket, akik Berettyóújfaluban elfogták a betörőt.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták a körözött férfit Kiskunhalason.
A rendőrök rövid időn belül elfogták, majd előállították a garázdát.
Három győri férfi Győr egyik főterén lévő szökőkútjáról nemesfémeket lopott. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.
Egy budaörsi, egy budakalászi és egy dunakeszi áruházból is megkíséreltek fizetés nélkül távozni a gyanúsítottak.
A püspökladányi nyomozók gyorsított eljárásban, bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a három sárrétudvari lakos ellen.
A váci és a monori rendőrök is garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki két férfit a hétvégén.