Húsvéti ellenőrzés
Győr-Moson-Sopron megye közútjain négy nap alatt 4170 vezető közül 20-nál jelzett alkoholfogyasztást a szonda.
Győr-Moson-Sopron megye közútjain négy nap alatt 4170 vezető közül 20-nál jelzett alkoholfogyasztást a szonda.
A „Józan Húsvét” ideje alatt is akadtak, akik ittasan vezették járművüket Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Az öt napos akció során az ittas járművezetők kiszűrését célzó országos akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett.
Nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak Zalagyömörő település egyik kereszteződésében az a kerékpárral közlekedő 14 éves fiú, akit a baleset után kórházba kellett szállítani.
Nem minden esetben volt józan a Húsvét Vas megyében.
Ismét zavartalan a forgalom.
Békés megyében a „Józan Húsvét” kampány keretében végzett ellenőrzések során 10 személygépkocsi vezetőjétől vették el ittasság gyanúja miatt a helyszínen a vezetői engedélyt az intézkedő rendőrök.
Vége a teljes útlezárásnak.
A rendőrség a forgalmat Kaposfüred település felé tereli.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2014. április 27-én Budapest VI. kerületében.