Cserbenhagyót fogtak
Fel sem tűnt a sofőrnek, hogy előzése balesetet okozott, megállás nélkül tovább hajtott. A dabasi rendőrök hiányos adatokból is azonosították és rátaláltak.
Fel sem tűnt a sofőrnek, hogy előzése balesetet okozott, megállás nélkül tovább hajtott. A dabasi rendőrök hiányos adatokból is azonosították és rátaláltak.
Továbbra is vannak kirívó esetek a sebességmérések alkalmával.
A körzeti megbízottak előállították azt a férfit, aki járműjével egy kerítésnek ütközött Debrecenben.
A járművezető nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul a kábítószerteszt is pozitív eredményt jelzett nála. Utasát és őt is gyanúsítottként kihallgatták az oroszlányi rendőrök.
A rendőrök számos esetben intézkedtek közlekedési szabályszegések elkövetése miatt, de ittas járművezető ezúttal sem volt.
Személyi sérülés egy esetben sem történt.
Hiába a jogerős bírósági eltiltások, felfüggesztett szabadságvesztések, a 32 éves dánszentmiklósi férfit rendre járművezetésen kapják a rendőrök. Jelenleg őrizetben van, bíróság elé állítását javasolják a ceglédi rendőrök.
A 37 éves férfi ivott, majd úgy döntött elköti ismerőse autóját annak ellenére, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal. A debreceni rendőrök több eljárást is indítottak vele szemben.
Élményekkel gazdagodva térhettek haza az Ercsiben megrendezett program résztvevői.
Pest megye területén négy olyan sofőr ellen indult büntetőeljárás, akik eltiltás hatálya alatt vezettek járművet.