Fának ütközött a menekülő sofőr

2020. 12. 04., p - 14:40
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 4-én sebesség-ellenőrzést végeztek a megyeszékhelyen. Ennek során dél körül kiszűrtek egy személygépkocsit, amelynek a sofőrje jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb – 50 km/h – sebességet. Az autót a rendőrök meg akarták állítani, de a járművezető megállás nélkül továbbhajtott, ezért a járőrök – megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával – követni kezdték.

Menekülés közben a sofőr több szabályt is megszegett: többek között átment a piros jelzésen és Lajosmizse felé haladva szándékosan nekiment egy rendőrautónak. A közlekedés más résztvevőit és az őt megállítani szándékozó rendőröket is veszélyeztette, ezért az autót több szolgálati személygépkocsival követték. A férfi végül az 5211-es számú út Kunadacs és Kunszentmiklós közötti szakaszán letért az útról, és fának ütközött. A kocsiból kiugró járművezető támadólag lépett fel a felé közeledő rendőrrel szemben, aki ezért három figyelmeztető lövést adott le. A szabályosan, levegőbe leadott lövések következtében senki nem sérült meg. A járműben utazó másik két személy gyalog akart továbbmenekülni. A jogszerű és szakszerű intézkedésnek köszönhetően a rendőrök mindhárom személyt elfogták.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.